Az Előkenguru éneke

Hallgasd most dalom, ím, ama fajról, amelynek atyája
Bummer volt, a vitéz, és hiu kanga-apó.
Ő, kit a warrigaborrigarómai hadfi kutyája
Árkon, s bokrokon át, messzire futtata, ó!

Kenguru szélvészként szökell el, kicsi lába rugóként
Pattog a bokrok közt, végig a tág tereken.
S ott liheg, ím, a nyakában a dingó: hangtalanul, kén-
sárga fellegként jő, s Kanga nyomába ered.

Senki se tudja, hogy útjuk a földre mi kurflikat írt föl,
Mert az a földrész, ó, név nélkül vala még.
Annyit tudni csak, asszem: a Torres Strait szigetektől
Cape Leeuwinig futtak. (Atlaszt nyit, belenéz!)

Sejtjük, szörnyü nehéz lehetett Adelaide-tűl
Árkon s bokrokon át futni a sós fövenyig.
Próbáld meg, fiam: edzi a lábad, jellemed épül,
Nyáron muszklikat ád, fagyban fölmelegít.

Mirci versus Blökkencs

Mirci dorombol, domborít,
Mirci faágra kúsz,
Pattog, gombolyagot gabalyít:
Így mulat egy cicaúr.
Én kutyapárti vagyok, hisz’ egy eb
Tudja becsülni magát,
Blökkencs – énnekem elhiheted –
Pompás cimbora, társ.

Mirci egész nap otthon ügyel,
Majd, mikor eljön a perc,
Rátör a kényszer: mennie kell,
S a párkányodra szökell.
Szőrt borzol, tekereg, nyekereg,
Nyávog, rád se bagóz,
Blökkencs ellenben, mivel eb,
Rendes, szófogadó.

Mirci a térdemhez simul, és
Úgy tesz, mint ki imád,
Ám ha ledőlök, estefelé
Ismét rátör a frász:
Otthoni munkát sutba vet ő,
S hajnalig elcsavarog,
Csak Blökkencs hortyog lábam előtt.
Én kutyapárti vagyok!