Itt raboskodott Kazinczy Ferenc

giccsrül

"Hogy mi az a giccs (így mondják, tehát így írom), hogy mit jelent ez a szó, az undornak ez a hatásos kifejezése, azt a piktorok igen jól tudják és mindenki tudja, aki a piktúrához tud, de röviden meghatározni senki sem tudja. A giccs a beállított és lekopírozott modell, a finom, kinyalt kidolgozás, a selymek, bársonyok és lobogó függönyök, az idealizmus, a gyomorfacsarítóan szép koldusleányok, a háromszögletbe komponált történelem, a népszínműparaszt, a barna műterem és galériafolyadék, a lokális színek tudása, az ügyes mesterkedés, a pózoló schöngeist, a rutin, a részvétel nélküliség, a dolgok objektív lekonstatálása, a "szép vonal", az "aranymetszés", a lelkiismeretes mindent megcsinálás, a publikum kedvence, az epigonság, a vértelenség, a teória, a vén fiatalság (...), az iskolák famulusai, az eredetiség proletárjai, az akadémikusok és a titánok, egyszóval a giccs. Nem művészet, csak kép, nem lelki szenzáció, csak mesterség, nem zseni, csak értelem, nem élet, csak a külsőség, nem érzés, csak csinálás, nem szív és lélek, csak vászon és festék, nem fény, csak világos pecsétek, nem mozgás, csak alátámasztott lábak, nem árnyék, csak sötétebb festék, nem festői megnyilatkozás, csak téma, egyszóval giccs."

(Marco: A művészi fotográfia, A Hét, 1905)