apropó komenisták

Mostan 1996. március 4.-e van, már félórája. Dani azt mondta, írjam le, milyen lenne, ha ez lenne az ellenállás központja, mármint az ő lakása, mármint ha az országot hatalmukba kerítenék a kommunisták, amire van némi esély, végülis. De majd leírja ő, költői meg írói vénája, az van neki (bár most nagyon beteg, és a teáskanna is velőtrázóan süvölt), meg festői vénája is van. Szefárd himnuszok. Itt mindenkinek van egy zsidó nagypapája, vagy kettő.
– Miért, a kommunisták, azok jó fejek – mondja Dani.
– Három havi ösztöndíjam!
– Az hagyján, de az elveszett becsület! Vigyázni kell az embernek a tetteivel.
A fiúk Unicumot akarnak. St.Pölten vasárnap délután halál. Atomháború után félórával. Zárva volt a vécé. Doktor Barta Axcelsius Ábrahám ügyvéd vagyok. Így szabadította ki Babucit a rendőrségről. És vitték az ajatollahot, és megrohamozták, és ráömlött a jónépre a hullalé.
– Zsuzsi, te is szállj be az Unicumba! Magyar embernek szeretnie kell.
Ősz szkinhedek. Nem ismer egyetlen élő kazakot sem.
– Miért mondod, hogy Afrika?
– Úgy képzeld el a gyomromat – mondja Dani –, mint Dzsingisz kán után fél Európát.
Kéne egy szerelem a Daninak ebbe a lakásba, hogy kösse hozzá. Egy lexikon fiktív főhőse. Dani idült fejjel fekszik a sarokban, Ovidiust idéz, ráadásul azt, hogy lassabban, lassabban, ó, ti lovai az éjnek.